Gáztűzhelyek

Tűzhelyünk tisztítása

Oldalamon azért szenteltünk egy egészen külön lapot a tűzhely tisztításának, mivel ez egy mindennapos és fontos tevékenység a háztartásokban és az ipari , vendéglátós konyhákban is, ám ritka kivételtől eltekintve sok tévedés is közkézen forog. A tűzhelyünk tisztítása fontos feladat, hiszen nem csak higiéniáról van szó, hanem a testi épségünket is veszélyeztetheti egy elhanyagolt, és nem eléggé tisztított tűzhely és annak a környezete is, ha például lángra kap a szertefröccsent olaj és szennyeződés.

Lehet valaki hobbiszakács, naponta főző családanya, vagy professzionális szakács, a tűzhely tisztítással mindenképpen szembesül a konyhai használat után. Akármennyire is körültekintően főzünk, finoman adagoljuk a hozzávalókat, törölgetünk, akkor is kicseppen, kifolyik valamennyi étel és elkerülhetetlen a tűzhely tisztítás. Sőt, még csak erről sincs szó, hiszen a tűzhelytisztítás egyik legnehezebb munkája a zsíros gőzök okozta lecsapódások feltakarítása, ami sajnos a zsiradékokban sütésnél, szaftos ételeknél egyenesen kivédhetetlen. Szó sincs arról, tehát, hogy csak a rendetlen, hanyagul főzőcskéző háztartásban kell tisztítani a tűzhelyet gyakran.

A gáztűzhely tisztítás lépései

Először is a legfontosabb tanács: mindig hideg tűzhelyet tisztítsunk, nehogy megégessük a kezünket, összeégessük a rongyot, szivacsot. Fontos tudni azt is, hogy a tisztítószerek, vegyszerek is hideg tűzhely felületek tisztítására lettek kitalálva (pl.hideg zsíroldó), a meleg tűzhely tisztítása során mérgező gázok, gőzök is kiszabadulhatnak, amik belélegezve allergiás reakciókat, sőt mérgezést is okozhatnak egyeseknél.

A gáztűzhely tisztításánál is a takarítás alapvető lépéseit és sorrendjét kell betartani, azaz fentről lefelé haladjunk a tűzhelytisztítással is.

  • Vegyük le a gázrózsákat borító vasrácsozatot. Ezt egy nejlonzsákban fújjuk be grillekhez is használatos tűzhely tisztító szerrel. Ez erős kémiai anyagokat tartalmaz, lemarja az odaégett szennyeződést, zsíros rétegeződéseket. Tegyük félre, hogy kifejthesse a szer a tisztítóhatását a tűzhely felső rácsán. A gázégők környékén a felső lapot tisztítószerrel, zsíroldószerrel karcmentes szivaccsal tisztítsuk meg. A gázrózsák levehető részeit a mosogatóban is el lehet mosni, át lehet kefélgetni. Az odaégett, odakötött ételmaradékok, korom, zavarják a gáz égését, eloszlását, sőt megnövekedett gázfogyasztást is okoznak, így a rendszeres tűzhelytisztítással egyszersmint takarékosodunk is a gázzal. Az alkatrészeket gondos eltörölgetés után illesszük vissza a gázfejekre. A vasrácsot is - kivéve a zsákból – sikálhatjuk, és alapos leöblítés után helyezzük fel a tűzhely lapjára. Ezzel kész a tűzhely tisztítás első fele.

Akkor jöjjön a neheze

A gáztűzhely sütőjének tisztítása a nagyon nemszeretem feladatok közé tartozik, hiszen eléggé lent van, és kényelmetlen helyzetben kell végezni, guggolva, hajolgatva. A tűzhely tisztítását ezen a ponton nem szabad feladni, abbahagyni, hiszen ez is látszik!

  • Vegyük ki a tepsiket, sütőrácsokat és a sütő belsejét fújjuk be tűzhely tisztításához való sprével, vagy öntsünk vastagon tűzhelytisztító vegyszert a szivacsunkra és töröljük át a sütő belsejét. Ajánlatos azonban ezt a műveletet gumikesztyűben végezni, mivel a tűzhely tisztításánál használatos vegyszerek erős anyagok és a bőrünknek, körmeinknek nem tesznek jót. Alaposan töröljük és öblítsük át a gáztűzhelyünk sütőrészét, hogy ne maradjon benne se kosz, se vegyszer.
  • A kivett sütőrácsokat és a tepsiket is meg kell tisztítani. Ha a sütőtepsi alján odaégett ételmaradék van, akkor áztassuk be félórára forró vízbe, hogy fellazuljon a szennyeződés, így nem karistoljuk össze sikálással a felületét.
  • Ha szermaradványok maradnak a sütőben, a tűzhely tisztításával magunkat és családunkat is mérgezzük, hiszen a megszáradt vegyszerek intenzív hő hatására oldódnak és belekerülhetnek az ételbe. Mindig alaposan töröljük át tiszta vizes ruhával.

Lehetséges vegyszerek nélküli tűzhely tisztításról beszélni?

A házi praktikák számtalan környezetbarát tűzhely tisztító anyagról tudnak.

1. Szódabikarbóna: egy teljes patikai dobozt öntsünk egy kis tálba és keverjük pasztaszerűvé kevés vízzel. Az így nyert szerrel csillogóra lehet tisztítani tűzhelyünket, de nem csak azt, hanem bátran használhatjuk a konyha, sőt a fürdőszoba takarításakor is.
Közönséges mosószóda. Meg lennénk lepve, ha tudnánk, hogy a méregdrága boltban kapható tisztítószerek milyen nagy hányadának alapvető összetevője a

2. közönséges mosószóda. Tűzhelyünk tisztításakor is jó szolgálatot fog tenni, hasonlóképpen alkalmazva, mint a szódabikarbónát. A mosószódát többnyire mosáshoz ismerik, de az odaégett zsírokkal és olajos szennyeződésekkel, ételfoltokkal a tűzhelyünk tisztításakor is elbánik, nem csak textíliákon.

3. Citrom. Sokan esküsznek rá, hogy tűzhelytisztításra is alkalmas a fébevágott gyümölcs. Igaz, hogy savas, ami oldhatja a szennyeződéseket, ám a tűzhely tisztítása során erősebb anyagokra van szükség szerintünk. Abban viszont verhetetlen, hogy kellemes illatot varázsol a sütőbe tűzhely tisztítás után. A valódi nagy terepe szerintem a citromnak a hűtőszekrény szagtalanításában van, de a kezünket is bedörzsölhetjük vele szagos élelmiszerek felhasználása után: semlegesíti a hagyma- és a fokhagymaszagot. Fehéríti, ápolja a körmünket, mondjuk tűzhelytisztítás után is.